2010. szeptember 2., csütörtök

Egy jenki

Magyar Iparművészeti Főiskola - diplomamunka
1991. április

(Jövőre lesz húsz éve... Te jó ég!)

"Azok a nem túl gyöngéd törvények és szokások, amelyekről ebben az elbeszélésben szó esik, történelmileg a legnagyobb mértékben hitelesek, miként a bemutatásukra felhozott események is mind azok. Nem állítjuk, hogy e törvények és szokások csakugyan léteztek a VI. század Angliájában, de úgy véljük, teljesen jogos az a következtetés, hogy ha ezek közül valamelyik hiányzott is e régmúlt korban, bizton egy még rosszabb nyújtott helyette bőséges kárpótlást."
Mark Twain: Egy jenki Artur király udvarában /
A Connecticut Yankee in King Arthur's Court
(linoleummetszet / lino cutting)

Mindenféle fajta

Bábolnai arab mén  (színes ceruza / coloured pencil)

A világ lófajtáit bemutató sorozat dirib-d-arabjai.

Mármint csak az egyik az arab.
Belga hidegvérű mén  (színes ceruza / coloured pencil)

Kovács Bandi czímere

...vagyis pontosabban Bandié, aki szakmáját tekintve kovács.

A mobil kovácsműhely (utánfutó) dekorációja általam, 1999 tájékán. 


Kedves Bandi! Legyen neked könnyű a föld! 
Isten veled!

(Meghalt 2011. január legelején. Egy idősek voltunk...)

Tatárka

Ezt a képet Máté Gábor fotográfus készítette 1987-88 táján.

Tatárká-t, első lovamat "ábrázolja" elmélyült legelés közben és nem mellesleg 20 éves korában.

Pontosabban a sörénye élét és a marját.

(TATÁRKA 1968. évi jegytelen pej versenyfélvér kanca. Apja Balmoral xx, anyja Tréfás (fv) Chitet xx után.)

Abban megegyeztünk, hogy teljesen olyan, mint egy alpesi táj. A hegy gerince. Éppen csak nem hófedte. Aztán 1989-ben együtt utazgatva (kutyánkkal, Paszkállal, autóstoppal!) Zürichben bele is futottunk a "svájci MÁV" (SBB CFF FFS) éves menetrendjébe... A borítón pedig gyakorlatilag ez a kép szerepelt. Csak az a ló szürke volt. :-) Egyszerre sírtunk és nevettünk. 2000-ben pedig e Tatárkáról készült kép ott virított az Alibi hat hónapra 3. Lovak belső címoldalán.

Lautrec

Tanulmányok / Studies, 1988 (vegyes technika / mixed technics)
Kedves Henri!

Micsoda gyűjteményes kiállítását volt szerencsém látni 1987-ben a svájci Montreaux-ben - mon dieu! Felejthetetlen volt. Ettől kezdve nekem üzembiztosan nem a Jazz Fesztivál ugrik be a fenti városkáról.


"A fiatal Lautrec rajzai, legkorábbi festményei a lovaglás iránti érdeklődéséről tanúskodnak. Már első festményei, mint a Lovát nyergelő tüzér nagy virtuozitásról és modernségről adnak számot. Első jelentős művei portrék, amiket a családja tagjairól készített. A japán metszetek mellett később főleg a kor neves illusztrátorai hatottak rá, főleg Degas témáit és stílusát csodálta.


A Fernando cirkusz műlovarnője Toulouse-Lautrec első nagyméretű, többfigurás kompozíciója, amelyben szakított az impresszionista módszerekkel: rövid, gyors ecsetvonások helyett színes, lapos foltokat használt. "

Komolyan


Kérem szépen, 2004 májusa óta ezek itten Magyarország hivatalos lódokumentumainak oldalai.

Különösen a ló diagramot készítettem lelkesen (alsó kép bal oldala). Számomra teljesen érthetetlen módon a mai napig a legtöbb nyugat-európai ország lóútlevelében szereplő efféle rajz ló helyett egy kedves tapírt ábrázol. Azt is oly módon, hogy valami műkedvelő egy alig fogó filctollal sebtében megrajzolta. Mondjuk mindezt 1972-ben...

Aztán úgy maradt szegényke.

Csikónézegetős

Kedves látogatók

Nagy nap volt a tegnapi. Este végre elérkezett az ideje annak, hogy ismerősöm kancájának a héten világra jött, világszép csikaját saját szememmel is illessem. Alig háromnegyed órát várattam meg a boldog és nem kevésbé büszke tulajdonost, aki ezt az időintervallumot egy széles, ám annál kihaltabb, síri-setét úton téblábolva volt kénytelen eltölteni. Némi mea culpázást és restellkedést követően nekiiramodtunk. Igyekeznünk kellett, ha a lovászt nem akartuk a legszebb álmából felriasztani, és dehogy is akartunk mink olyasmit tenni. Nem beszélve a lovak nyugalmának nem kívánt megzavarásáról, ami miatt meg is egyeztünk, hogy hangulatvilágítás mellett fogjuk a kisfickót szemrevételezni, csak a boxtól messzebb eső előtér fénybe borításának eszközlésével. Húsz percnyi autókázás után meg is érkeztünk a sötét istállóhoz. A szolgálati lakból halovány fény szűrődött ki, jelezve, hogy még éppen időben érkeztünk ahhoz, hogy egy oltári cifra káromkodást elkerüljünk. Üdvözöltük a lovászt, aki jól megérdemelt, meleg vacsoráját költötte volna éppen. Igen éh lévén, hamar magunkra is hagyott minket. A boxban egy anyaló, valamint egy kíváncsi hóka orr tulajdonosa fogadott bennünket. Igen ám, csakhogy a kezemben volt a hatalmas kulcscsomóm, ami könyékig bealmolt boxban, setétben véghezvitt csikódögönyözésnél nagyon zavarólag tud hatni, hát még mennyire el tud bújni, ha az ember egy észbe sem vett pillanatban a markából diszkréten elhullajtja. Na, nem. Én aztán nem fogok itt szégyen szemre reggelig az alomban kulcsokat keresgélni. Hamar találtam is a tekintélyes terjedelmű köteg elhelyezésére tökéletesen alkalmasnak tetsző helyet. Nekem legalábbis nagyon megtetszett. A múló évek során, szép lassan az összes létező reteszoldó ketyerémet egyazon karikára halmoztam. Ekkor tehát egy határozottan elegánsnak aposztrofálható mozdulattal a box bejáratának kereteként szolgáló vasoszlop tetejére biggyesztettem eme kulcshalmot, s alig vártam, hogy végre teljes terjedelmében megnézhessem az aranyszőrű jövevényt.

Az apró bökkenő csak az volt, hogy ahhoz, hogy ugyanezen kulcsoknak újólag a birtokába jussak, ezután egy hanyag, nyújtózkodó mozdulat helyett (igen magas oszlopról van szó, s én meg ölég alacsonyra sikeredtem), szóval ehelyett hirtelen a következő csekély számú, de elengedhetetlen segédeszköz alkalmazására szorultam legott: 1 darab gumipók, 1 km hosszú drót, 1 darab közepes fejsze, 1 darab tízkilós kalapács, 1 km hosszabbítózsineg, 1 darab flex, néhány vödör víz (tűzoltáshoz), egy vállalkozó szellem, csipetnyi lelemény, kétszer fertály óra, ja, és a továbbiakban még nagyjából 1000 lux fényerő, hogy a szabadítóművész úr - a lovász -, az orránál tovább is lásson. Nagyjából ennyi.

A vizit így jelentős késedelmet szenvedett. Mert biza a kulcsok, ahelyett, hogy az oszlop tetején türelmesen várták volna, hogy kigyönyörködjük magunkat a csikóban, nagy dérrel-durral, csörömpöléssel zuhogtak most alá. Az oszlopnak látszó tárgy ugyanis nem volt más, mint a betonalapba függőlegesen beágyazott zártszelvény. Mihez képest teteje az világos, hogy nem volt. Éppen elég széles nyílással azonban rendelkezett ahhoz, hogy mint feneketlen bendő, nyelje el kulcsaim halmazát. Egyelőre határozottan úgy tűnt, örökre.

- Ez a kulcsod volt? - szállt felém csilingelve vendéglátóm élcelődő hangja, s kristálytisztán éreztem benne, hogy bízzam csak rá, ő aztán érti a tréfát. Ám a következő pillanatban már neki is megtörni látszott szemében a fény. Kissé elbizonytalanodott. Lassan felismerte, hogy távozásunk záloga immár valóban egy kétméteres cső gyomrában, sőt, mondhatni lúdtalpbetétjében nyugszik, nagyjából a Földgolyóbis túloldalán.

- Oké, nyugalom. - Nem nagy ügy. Mondhatni: - Bagatell.
- Nem is kell ide semmi egyéb, mint egy hosszabb drót, hamar kampót hajlítgatunk a végére, oszt kihalásszuk, jó’van. Mondanom sem kell, hogy ez a drótos-kampós, horgász-módszer kacsának bizonyult. Nem nyert. A legaggasztóbb mégis az volt, hogy a kulcsnak hollétét nem jelezte vissza semmilyen turka-piszka által gerjesztett neszezés. Istennek hála azonban, végül elegendőnek bizonyult a báltermi fényár, a flex, a fejsze, egy tekintélyes x, y és z koordinátákkal rendelkező kalapács, némi furbint és finesz, valamint a mutató és a középsőujj latba vetése. Némi türelemmel fűszerezve. Azért írom így, mert abból annyi jutott csak az elegybe, mint jó szakácsnál fűszerből az étekbe. Épphogy.


Horgász a pácban

Segítőnk hamar lékelni kezdte hát az oszlopot. Szótlanul, átgondoltan, minden mozdulatot jól megfontolva. Valahogy olyan formán, ahogy szlovák illetőségű a legközelebbi felmenőjét, amennyiben nőnemű. Azonban nem a legaljánál esett neki, hiszen félő volt, hogy ezt követően egy alaposan kikozmetikázott kulcscsomóval lesz majd dolgunk. Mire mennénk átvágott kulcsokkal? Hátha valakinek az autóját még nyitja, ha a mienket már nem is?

Feje tetejére állított V betűt vésett az oszlopba a fiú, majd lehajlítgatta az így nyert fülecskét. S most jöttek az ujjak. Miután elég alaposan megégette őket, ugyanezzel az alapossággal követte a nyomokat az oduban, sokáig minden eredmény nélkül. Ekkor bizony komolyan azon kezdtem aggódni, nehogy a vashasáb - a lelkes kőműveseknek hála - mondjuk egy cca. hatvan centi vastag betonalap aljáig le legyen döfve, s netán légkalapács segítségét is igénybe kényszerüljünk venni. Hiszen ne tévesszük szem elől - amint végig az expedíció során mi sem -, hogy a lovak pihenését semmiképpen sem kívántuk megzavarni, s ehhez az elképzelésünkhöz foggal-körömmel ragaszkodtunk.

Az - kérdem én -, hogy a kismama körül 1000 decibel hangerő és jelentékeny fényjelenségek, továbbá égő szikranyalábok szerteprüszkölése kíséretében valaki ártatlanul elbontani készül a boxot, majd szép lassan magát az istállót is a fejük fölül, már miért kéne megzavarjon egy szénáját békésen szöszölő növényevőt, s csecsszopáshoz nekikészülő kisdedét este fél tízkor? Miközben ilyen módon javában folyt a fáradhatatlan hajsza a vertikális alagútban, illemtudóan meg-megemlítette az ujjak tulajdonosa, hogy egyszer sem kellett még ennyit fáradnia velük semmi nemű cél érdekében. Érteni ugyan nem értettük - biztosan naponta ejtik be átkozott kulcstartóikat a kedves idelátogató népek, - de amikor teljes részvétünk felől biztosítottuk, hamar megbékélt rosssz sorsával. A lovászlakban nagyjából ugyanekkor süllyedt a vacsora hőfoka a kritikus érték alá.

Hamarosan azon kaptuk magunkat, hogy kapása van. Sebtében verbuvált, lelkesítő nótákat zengő kórusunktól övezvén, szép sorjában, az alábbi leleteket tárta napvilágra: egy megkövesedett papucsállatka, egy mammut bal felső 6-os zápfoga, egy hieroglif papyrus-tekercs, valami értekezés-féle Ramszeszekről (alkoho-lista), a Kincses-sziget méretarányos térképe, egy szakítólevél rondírással, egy telesírt textilzsebkendő H. P. monogrammal, néhány vízbe ölt csikk, számtalan rágógumi papír, két patakaparó, II. Sarukkin akkád király bronz fejszobra a Nemzeti Múzeumból (természetesen az irakiból), valamint egy gyári új, nullkilométeres műfogsor. No, és természetesen végre az az elátkozott kulcscsokor.

Én még soha életemben nem vesztettem el kulcsot. Fürtben meg pláne nem. Most azonban határozottan úgy éreztem, mintha egyszeriben minden eddigi elmaradásomat bepótoltam volna.

2003. május

Sicily

Szürke mén / Grey Horse, 1992 (ceruza, tus / pencil, ink)
A változatosság kedvéért egy arab. :-)

Fél év Szicíliában ...tán igaz sem volt, de rég volt, az már bizonyos. Amikor ráértem "csak úgy" rajzolgatni... Jut eszembe. Ehhez az utazáshoz kapcsolódik egy kis szösszenet is, mihelyst át tudom konvertálni az ősi word doksit (simán persze nem megy, miért nem csodálkozom?), csatolom.

Firka

Angol telivér csikó / Colt (ceruza / pencil)
Küzdelem / Fighting (ceruza / pencil)
...amikor szintén nem lesz belőle semmi.


Irka-firkák innen-onnan, térben és időben.

Volt egyszer egy...













honlapterv...



Sajnálom, hogy nem lett belőle semmi.

Helyette ez van.

...meg még egy

Sárkányölő Szent György (tus / ink)
Tyűha!!!

Fél éve adós vagyok egy sárkányölős emblémával is... Majd most!

Az elmúlt röpke egy év amolyan beváltós. Úgy hiszem.

Szent György (270 körül - 303. április 23.) római kori katona és keresztény mártír. Szentté avatását a legtöbb keresztény egyház elismeri; egyike a leghíresebb katonai szenteknek. Leginkább a sárkányt legyőző lovag képében ismert, emellett több ország és város védőszentjeként is tisztelik. Egyike a tizennégy segítőszentnek.  

Természetesen a lovasok védőszentje is.

További ígéret

Muscat, 1988 (olaj / oil)
Nem tartottam meg viszont azt a fogadalmamat, amit 1988-ban tettem, amikor ezt a képet elkövettem. Így aztán életemben azóta sem festettem olajjal. Egyszer talán ezt is beváltom.

Első, és - talán - nem utolsó olajfestményem.


...és egy kis kiegészítés: nem volt nehéz fellelnem a lófej "tulajdonosát", tekintettel a nem mindennapi hókára. Ma (2014.03.30.) meg is leltem:

tehát a képen MUSCAT nevű arab látható, született 1971-ben a tyerszkij ménesben (apja: Salon, any. Malpia, ap. Priboj).

In medias res

Lófej / Horse Head, 2010 (ceruza / pencil)
...el kéne kezdeni... 

Két éve biztosan készülök rá. Mármint arra, hogy elsősorban firkáim és esetleg irkáim feldobálom e közegbe. Hol kezdjem? Ugorjunk fejest a közepébe.

2010 nyár dereka. Valahol a nagyvilágban. 

Erre a rajzra is készültem. Vittem magammal szép papírt, rengeteg ceruzát, színeset, grafitot. A repülőre nem is mertem felvinni őket. Féltem, hogy elveszik. Tudniillik mindnyájan szépen ki voltak hegyezve. Poggyászként érkeztek, és láss csodát! Épkézláb. Habár rajzeszközök esetében ez némi képzavar.


Megígértem tehát magamnak, hogy megrajzolom. Határozottan jól esett, hogy megtartottam a szavamat.