2011. november 14., hétfő

Újabb Csepin-könyv a látóhatáron

Szeretettel ajánlom mindenkinek a szíves figyelmébe az alábbi nagyszerű könyvet, mint remek ajándékot. Nemsokára megjelenik a 3. kötet. A külcsínt én jegyzem, a belbecsért jótállok, tehát:
Csepin Péter: ettünk és aludtunk vérmocskolta nyergen... A Tien-Santól a Bakonyig lóháton
160 oldal szöveg + 16 oldal színes melléklet

Ezen kívül melegen ajánlom a másik két könyvét is. Egy kis ízelítő, alant, amelyből kiderül, hogy Pétert nem csak hallgatni, de olvasni is felejthetetlen élmény. Aki támogatni kívánja következő utazását, fel északra, Skandináviába, az e könyv(ek) megvételével is megteheti. 
gyulaik kukac ponty hu

Cél befogva

Részlet a könyv bevezetőjéből: „2009. július 7. kedd, száztizedik nap, Kazaksztán – Tegnap vettünk kávét, így ma európai reggelivel lepjük meg magunkat. Szükségünk is van a kényeztetésre, mert 12 napja ülünk a türelem szőnyegén, és nézzük a hidat, ami Kazaksztánból Oroszországba vezet, és az idegeink kezdenek kopni. Megtettünk 3056 kilométert a világ legkietlenebb táján. Csapatunk két főre redukálódott, maradt két sovány lovunk, és egy határozottan rossz állapotú autónk sofőr nélkül. Kegyetlen meleg van, nemcsak nappal, de éjjel is. Valamint annyi és akkora szúnyogok, hogy ha nem vigyázunk, becipelnek minket a bokrokba és kiszívják az összes vérünket. Bár ahhoz képest, amivel érkezésünk után kecsegtettek bennünket a helyiek – mármint hogy „két héten belül meztelenül fogtok csücsülni a pusztában, autó és lovak nélkül” –, határozottan jól állunk.
...
2007. szeptember 22. mínusz sokadik nap, Magyarország – Zsé az éjszaka ráadásul abban a kivételes szerencsében részesült, hogy az a skót lovas, Gordon Naysmith, ki egykoron Dél-Afrikából lovagolt fel egészen Ausztriáig, az útja során belérögzült tévedhetetlen profizmussal találta meg a vaksötétben a sátrát, s az északi népekre jellemző közvetlenséggel vizelte le a bent békésen szendergő Gábort. A legendáinkba így került be ő Keresztelő Szent Gordon néven, Gábor pedig megkapta a Bili, a Kölyök megtisztelő nevet. Innen már egyenes út vezetett Alma-Atába.”



Az első kötet, a lakásunk volt paripánknak háta... azaz nyolcvan korty alatt a Balkán körül címet viseli, és 2006 májusában látott napvilágot. Ez a kötet a 2003-as rodostói expedícióról készült útibeszámoló, Péter összetéveszthetetlen és lebilincselő stílusában.

„Szremkó Zoli épp befejezte kutyákról tartott kiselőadását, mire a bolgár hegyek közt megbúvó vadaspark lovardájába értünk. Iván, a vendéglátónk, széles mosollyal kísért az irodájába, és  büszkén mutatott be minket a kollégáinak. Két vadászkutya ügetett elő a kandalló mellől, hogy megnézzék a jövevényeket. Szremkó, aki tényleg szakértő, elismerően fordult a gazdához: „bajor hegyivéreb, kitartó, remek szaglású, kiegyensúlyozott”. Ezzel lehajolt, hogy a fotelba felkucorodott ebet megsimogassa. A kiegyensúlyozott kutya gondolkodás nélkül támadott, és arcon harapta társunkat. A seb mély volt, erősen vérzett, de szerencsére nem érte kár a szemét. Kapóra jött az éppen ellenőrzést tartó állatorvos, ő tisztította ki és fertőtlenítette a harapást. A rövid közjáték után folytattuk utunkat. Iván adott mellénk egy lovas hegyivezetőt, aki ismervén az ösvényeket, pár órán belül az Iskra tó északi csücskénél bukkant fel velünk. 
András már ott várt az autóval, és igazából meg sem lepődött a történteken. Megedződött az 54 nap alatt, ennyi ideje indultunk Várpalotáról, hogy lóháton tegyük meg az utat Rodostóig és vissza. Napi ötven kilométereket terveztünk, XVI. századi nyeregben, végvári vitéz egyenruhában, szablyával az oldalunkon. Mögöttünk volt 2095 km, az egész túra kétharmada, már hazafelé tartottunk és a kemény megpróbáltatások még csak most kezdődtek. Pedig az indulás sem volt egyszerű…”

Ez itt pedig a második, a vetett ágyunk kemény nyeregkápa... a Hadak Útján az óceánig című könyv, amely 2008 novemberében jelent meg.

„2005. szeptember 5. Franciaország – Varga Peti autója rákanyarodott az útra és pillanatok alatt eltűnt a Pireneusok nyugati szélének fenséges hegyei között. Elvitte Dórit, akinek jövő héten kezdődik az egyetem. Nehéz szívvel engedtük el, mert igen hasznos tagja volt a csapatnak. Gyermekkora óta lovagol, ért az állatokhoz, a munka alól soha nem vonta ki magát, mindig vidám természete pedig feldobta a hangulatot. Andrásnak még nehezebb az elválás, mert Dóri az ő barátnője, hogy mikor látják egymást újra, az pedig attól függ, mennyi idő alatt tesszük meg a hazáig hátralévő 2500 km-t lóháton. Varga Peti két másik társunkat is elvitte. Anitát és Robit, akiknek együtt talán el sem szabadott volna indulniuk egy ekkora útra.
Miután az autónak a fényei is eltűntek a távolban, leültünk birabőreinkre, bort nyitottunk és nem tudtuk, hogy sírjunk-e vagy nevessünk. Hárman maradtunk nyolc állatra a hegyek között…”

Eddigi útjaiba enged betekintést egy másik idecitált videjó.