2011. április 26., kedd

Naszreddin hodzsa

Egyes történeteiben mint nevető bölcs leplez le csalást, lopást anélkül, hogy akár a méltó felháborodás hangját hallatná, beérve a vétkes puszta megszégyenítésével. Az eset, amelyet a hodzsáról és feleségéről beszélnek, hazai népi változataiban többnyire a tisztelendő úr és szakácsnője közt történik. ... Az asszony öt font húst vásárol, s mivel az árát szeretné még egyszer megkapni és zsebre tenni, nagy ijedten ront be a paphoz: megette a macska a húst! „Mind az öt fontot? – mondja a pap. – Hisz az egy farkasnak is sok volna. Hol van az a fenevad? Meg kell fogni. Hol egy mérték?” A macskát megfogják, megmérik – hát éppen öt fontot nyom. „No – mond a tisztelendő –, az öt font hús, melyet megevett, az itt van; de hol van most már a macska?”
Forrás: mek.niif.hu

Kuncog - Édes anyanyelvünk

Szívderítőbb szavak vidékére evezve, nevetéssel kapcsolatos kifejezéseinkben is megjelenik a kány-szerkezet. A szócsaládot jellemző íves, hajlított forma természetesen csak hangfestő módon kapcsolódik a nevetéshez, ám ha olyan kifejezésekre gondolunk, mint a „göndör kacaj”, esetleg „göcög”, akkor e kapcsolat hangfestő jellege ellenére is nyilvánvalóvá kell hogy váljék. Úgy véljük, kuncog szavunk nem kíván különösebb kommentárt. Ami a huncut szót illeti, az ugyan feltehetőleg német eredetű, mégis jellemző a magyar népi nyelvérzékre, hogy az eredetileg „gazember” jelentésű és igen pejoratív értelmű német szó jelentését fokozatosan eltolta a szó mai jelentéstartalma felé. Hogy népi nyelvérzékünk megérezte e szó göndörséggel való kapcsolatát, azt mi sem mutatja jobban, mint az, hogy az alapszó első előfordulása után alig száz évvel már felbukkant a magyar nyelvben egy származékszava, éspedig a homlokra vagy halántékra fésült, göndörített női hajtincs neve, a huncutka. ...

 ... Hasonló jelentéstartalmakat hordoznak fickándozik, viháncol (vö. virgonc) és fincol („ugrándozik”) szavaink is. Talán még szubtilisebb a kapcsolata a kány-szócsaláddal a hang szónak. Két dologra szeretném itt felhívni az olvasó figyelmét. Először is szinte minden hang – legyen az emberi vagy állati hang, muzsika vagy zörej – ereszkedő jellegű. Aki már hallgatott visszafelé akár beszédet, akár zenét, az előtt ez nyilvánvaló. Minden hang intenzíven és határozottan kezdődik, hogy aztán fokozatosan elvékonyodjék, elhalkuljon. Másodszor pedig szeretném figyelmeztetni az olvasót arra, hogy a magyar ember a hangokat, szavakat kiejti, hogy aztán azok mintegy lepottyanjanak, s aki nem tudja helyesen képezni a szavakat, arról azt mondjuk, hogy „rossz a kiejtése”.

Forrás:  Magyar Szemle (Budapest), 1996/7–8., p. 732–745., valamint Magyar Szemle (Budapest), 1996/9., p. 900–916.