2011. május 31., kedd

Hurrá, nyaralunk!

Reklámzabálóknak. Bronzérmes darab a tavalyi mustráról. Különben is aktuális.
Itt leltem.

2011. május 30., hétfő

Nézzünk, mint a moziban


Néznivaló a hőskorból. KRESZ-szen innen. :-) Bátor népek.
Pictures San Francisco's main thoroughfare as seen from the front window of a moving Market Street cable car, before the downtown area was destroyed in the 1906 earthquake and fire. This unusual record has been called the first "structural film" because it follows exactly the externally imposed structure of the car ride...

Szemezgetés

Hírek innen és onnan.

2011. május 29., vasárnap

Kutyadolog


Kik mentik meg a világot? Ki tudja, ha nem is ők, a mi kedvencünk 2:18-tól. Az az igyekezet... :-) Huncutka ajánlásával

2011. május 22., vasárnap

A király lova

Nem én mondtam anekdoták ... álljon itt csak az az egy, amely Mallorca máig legnépszerűbb királyához, I. Hódító Jakab (1208-1276) aragóniai, mallorcai és valenciai uralkodóhoz, Barcelona és Urgell hercegéhez és Montpellier urához fűződik, akit második felesége, Árpádházi Jolánta, II. András lánya nyolc fiúgyermekkel ajándékozott meg.

Volt egyszer egy király, s annak egy lova, amelyet nagyon szeretett. A ló megbetegedett, s a király elhívatta a felcsert, hogy mondja meg, van-e rá orvosság. A felcser alaposan megvizsgálta a lovat, és kijelentette, hogy gyógyíthatatlan. Nagyon elbúsult a király, és megparancsolta szolgáinak, hogy vigyék ki a lovat a tengerpartra [amely Palmán* néhány száz méterre van a királyi palotától], és tegyenek meg mindent azért, hogy meggyógyuljon. S arra is figyelmeztette őket, hogy aki a ló halálhírét hozza neki, annak ott helyben fejét véteti. Két nap múlva a ló kimúlt, s miközben a szolgák azt hányták-vetették, hogyan hozzák ezt a király tudtára, arra járt egy mindenre kapható bolond. Azt mondták neki:
– Nem akarsz megvinni egy hírt a királynak?
Amaz így felelt:
– És mit kapok érte?
A szolgák ezer aranyat ígértek neki, s elmondták, miről van szó. A bolond ráállt az alkura. Beállított a palotába, s azt mondta a királynak:
– Emlékszel arra a lóra, amelyet leküldettél a tengerpartra gyógyítani? No hát, a ló nem eszik.
– Hogyhogy? – kérdezte a király.
– Ahogy mondom. Sőt nem is iszik.
– Mit nem mondasz…
– De még csak nem is pisál.
– Lehetetlen.
– Se nem kakál, se nem szuszog.
– Hát akkor megdöglött – mondta a király.
– Te mondtad, nem én – válaszolta a bolond. Azzal sarkon fordult, és visszatért a szolgákhoz, akik megadták neki az ezer aranyat. A király pedig ott maradt lóvá téve.
* Mallorca fővárosa

2011. május 21., szombat

Húsvéti utózöngék

Update: Levelet hozott a postás. A víz kivert, mert a Rendőrségtől. Ja, nem gyorshajtás. (Próbálom betartani a korlátokat, csak hát, amikor az M3 kivezetőn a hosszú felújítás után még 2 hétig kint felejtik az 50-es táblákat, és az ember lánya meg néha elbambul, ugye.) Szóval a levélke. Felfüggesztő határozat a nyomozásról. ... kisebb kárt okozó rongálás vétségének megalapozott gyanúja miatt ismeretlen tettessel szemben, ... aki ... horpadásos festéksérülést okozott ... A rongálási kár kb. 100.000 Ft.  (Még jó, hogy a térfigyelő kamera pozicionálásához képest a lehető legoptimálisabb helyen parkoltam... Az, gondolom, garantáltan kisebb vagyon volt anno, egy korrekt tenderen...). Szóval, kisebb kár. Mihez képest. Az autó piaci értéke kb. 350–400.000 Ft. Ravasz kérdés. Mennyi is a kevés és mennyi a sok? A térfigyelő kamera árához és üzemeltetéséhez képest bizonyosan nem számottevő, az én lehetőségeimhez képest viszont ... mellbevágó. Természetesen így marad. Kicsire nem adunk. (Nagyra meg nem fussa.)

2011. május 11., szerda

Három a magyar iGazság 1.

Húsvét hétfő van. Megyek reggel a kutyával a szokásos tiszteletkörre, hát látom a  hivalkodónak éppen nem mondható, kamaszkorú kicsi kocsimat, hogy valami kedves duhaj a jobb ajtómon bontotta ki tán a vodkás-szörpös flaskáját. Üvegszilánkok szerteszét. Tulajdonképpen inkább ünnepi hangulatba keveredve az üveget a nyakánál fogva hozzá-csapta a kocsim oldalához, amúgy hajót-avatósan. Ezzel a majd' 10 pontos találattal egyszerre sikerült nemcsak az ajtót, de a hátsó sárvédőívet is hazavágnia (csinos horpadás itt is, ott is – határozottan ügyes), no és egy jó féltenyérnyi (facepalm) darabon a dukkótól is megfosztania szegény járgányt. (Ott szó szerint fémtiszta, jókorát suhintott a gaz...) Ekkor tévedt (révedt) tekintetem a mögöttem álló Ford Mondeóra. Szegény pára (mármint a gazdija), neki bizony a szélvédője bánta a vigasságot. A kedves felhasználó a vodkásüvege romjaival intézte el. Alaposan. Well. Szép munka.
Nem volt egyszerű a ragacsos szmötyit, üvegszilánkokkal spékelve lepucolni az ajtóról és a kilincsről. Locsolás megvolt.

2.

Hazaérek. Letenném a kisautót a házunk mögötti téren. Két szabad hely is, juhéj!  Szokás szerint "segít" navigálni a téren ilyenkor itt lebzselő szakadék figurák közül az egyik. Orral előre... Amúgy sem szokott gondot okozni a parkolás, de akinek ez sem megy önállóan, az tehenet vezessen, ne autót. Persze, kéri a gázsiját. Így szokták. Sosem adok. Nem is szokott ebből probléma lenni. A fizetés csak opció.
Ezúttal a fószer elküld melegebb égtájakra, ne merészeljem itt hagyni a kocsimat, mert más neki ezért fizet. (A másik helyet persze egy másik ipse őrzi...) Távolodva még hallom, hogy ne csodálkozzak, ha nem így fog kinézni az autóm reggelre. A horpadásokra gondolt volna? Nyilván ki akarta kalapálni. Nem tette.

3.

Otthon vagyunk. Du. 5 óra. Csörög a telefon. A stabil. A vonal végéről izgatott női hang, a szerzőé, hogy aszongya', amit legutóbb átküldtem neki tördelt, végleges szövegként, az egy sokkal korábbi változat. Nincsenek benne a javításai, a rengetek beírt plusz mondat... (Mindezt különben a nyomdába adás előtt 2 perccel. A Kiadóban persze ilyenkor már nincs senki, holnap du. meg már nyomnák az anyagot...) Nagyjából itt kapom az első, könnyed infarktust.
Csönd van, zene sem szól, koncentrálok a problémára. Egyszer csak halk motoszkálást hallunk. Nyilván a stáb az, aki a padlásunkon méri fel a helyszínt. Délelőtt ugyanis a szomszéd lány aláírást gyűjtött, hogy egy klipet forgathasson ott. Persze. Aláírtam. Kutya a szőnyegen, békésen rágcsálja a bikacsök "csont"-ját.
...és ekkor újabb ciccenés, Huncut pedig, mint egy dühöngő őrült spriccel ki a szobaajtón és úgy ugat, mint még soha. Kérem a gyereket, szóljon már rá a kutyára. (Közben a nő még mindig a vonal végén...) Elnézést kérek tőle, és kivágtatok, hogy letoljam a kutyát. Ekkor kapom a második infarktust.
A lépcsőn egy 120 kilós, A-nemű (ezt most olvastam a gyerek kötelező olvasmányában...), sötét alak téblábol. Nem megnyerő, tiszta Quasimodo. Egyik szeme jóval lejjebb, mint a másik, és kancsal. Nem értem, miért, de meg sem ijedek tőle, minden mérgem kitöltöm rajta. Olyan vehemenciával közlöm vele, hogy mit keres itt és takarodjon, de azonnal, hogy szinte szó nélkül tűri, hogy kitoloncoljam. Ebke még mindig folyamatosan ordít. Egy örökkévalóságnak tűnő perc múlva végre kituszkolom az ajtón is, amit gyorsan magunkra zárok. Nem tudom, melyikünk lepődött meg jobban. Közben azért még annyit mondott:
– Nem lopni jöttem, csókolom.


És! Érdemes szegénynek lenni, mint a templom egere. Semmit nem vitt el. Nem volt mit. Nyilván végignézte az összes, fogason lógó kabát zsebét, és vannak egy páran. Egészségére. Mind üres volt. Talán a gyerek is megtanulta végre, hogy NEM hagyom nyitva a kilincses bejárati ajtót... Soha. ...végül a szerzőtől eközben megérkezik a következő e-mail: Bocs. Valamit elnéztem. Minden rendben van.

Édes kutyalány, neked meg nagyon köszi!
:D

2011. május 5., csütörtök

Bréking nyúz

Ékszerdoboz
Alig vártam, hogy feltehessem végre a jó hírt kedvenc blogoldámba. Imhol.

A háttérben a gyönyörű illusztráció: Gyulai Líviusz Europa elrablása című színes tollrajza 2003-ból.

A Könyvhétre jelenik meg
(kb. május 35.)
"Ta-Ce-Pao / gör. Evangéliumi Matéria"