2010. november 27., szombat

Filé

Vázlatok erősen megsárgulva
A napokban a kezembe került ez a rajzocska. Meglepett, hogy milyen erősen megsárgult. Nyilván a kívántnál magasabb fatartalom teszi. Meg persze az elkészülte óta eltelt huszonév. :-)

Eszembe jutott róla egy történet, amikor is egy ízben az óvónő diszkréten félrehívott és elborzadva mutatta, hogy Vendel az oviban miféle rajzokat készít mostanában. Továbbá finoman érdeklődött, nem érte-e a gyereket valami trauma mostanában, mondjuk nem néztünk-e esetleg horrorfilmet (!) úgy, hogy a gyerek esetleg láthatta, amikor pedig azt hittük, alszik? Ugyanis az inkriminált opusokon mindenféle állat és egy derék ember körvonala szerepelt, amiben aztán a gyerek gondosan kimunkálta az illetők csontos vázát. A sárkányos volt a legszebb! Nagyon jót derültem, és elárultam, hogy Vendel nem oly rég felfedezte az anatómiai firkáimat és így - a nagy érdeklődésre való tekintettel - mostanában lapoztuk át együtt az itthon fellelhető összes rajzos anatómiai könyvet. És van belőlük jópár.

2010. november 22., hétfő

Tatárkán xx, alias Törpe

Tatárok kánja (Csömör, 2001. július)
1989. január 12-én látta meg a napvilágot a dióspusztai ménesben. A sötétpej, jegytelen angol telivér mén apja Artist (GB), anyja Tetra, anyai nagyapja Indikator (GER), nagyanyja Tetszetős, Imperiál lánya. A nagy Imperiál tehát Tatárkán anyai dédapja. És kitől vettem e szépséges lovat? Aperianov Zakariástól, a magyar galoppsport nagy öregjétől, a pesti közönség népszerű Pubi bácsijától, Imperiál trénerétől.
Huszonöt futásból 20 győzelem (köztük a Magyar és az Osztrák Derby), két II. hely, csupán három helyezetlen futás, ez Imperiál káprázatos pályafutásának mérlege. (Később apaménként is világraszóló teljesítményt produkált.)

Tatárkán apja, Artist (GB), kétévesen


Mindezt azért is írom, mert a hét végén ellátogattunk a Mezőgazdasági Múzeumba és megnéztük végre a magyar telivértenyésztésről szóló Lótenyésztés, lóversenyzés című kiállítást. Erről később majd valami beszámolófélét még mellékelek.

Szundikálás délidőben menetfelszerelésben (Fót, 2008. május)
Nyakig a salátástálban (Fót, 2008. május)
Ezt nem lehet megunni... (Fót, 2008. április)

2010. november 21., vasárnap

Várkastély a Nyolcszegleten

Konyhák gyöngye

Nagy fába vágtam tavaly a fejszémet, és végül nem is fogpiszkáló lett a végeredmény... Viszont igen csak jó dolog benne lakozni! Hogy hogy nem őrültem meg eközben, annak okát máig rejtély övezi.
Minden saját tervezés. Főleg a csempészésekre vagyok büszke. A mintázatokat is nagy kedvvel találtam ki. Nem mellesleg a lapocskák átlagára 1.200 Ft /m2 volt... A konyhatervet az IKEA honlapjáról letöltött programmal bütyköltem. Mindeközben nagyformátumú netes vásárlóvá avattam magamagamat.
A képek sorrendjét a galád blogoldal maga variálja, hogy mi alapján, számomra nem világos. Ehhez a konyha-wc sorrendhez nagyon ragaszkodott... Ismerős:
üdvöz légy a Microsoft Word szép világában. :-)
Update: le- ill. meggyőzve ;-)
A medanszé a félemeleten
Trónterem
A fáradt vándor megpihen

A feredő

Gyulai Líviusz színes linóleummetszete (részlet)
IN TABERNA QUANDO SUMUS

Éljen, ki a jó bort szereti.
Főleg éljen, aki fizeti.
Másodszor éljen, aki hozta,
harmadszor éljen minden kocsma.
Negyedikre éljen az Alma Mater,
Ötödikre éljen a kicsapott fráter.
Hatodszor éljen minden szép leányka,
hetedszer éljen erdők vad zsiványa.


Nyolcra éljen koldus, béna, sánta,
kilencre éljen a kocsmáros lánya.
Tízre a távoli gályarabok,
tizenegyre a jóhúsú kismalacok,
tizenkettőre éljen a hajnali fény,
tizenháromra éljen az ifjú, a vén.
Éljen császár, éljen pápa,
minden szent a bibliába'!



Carmina Burana (részletek). A csodaszép grafika a feredőablakon (homokfútta fóliára nyomtatva).

Ha bent ég a világ, meseszép. Ha nem ég, akkor is. :-)

Levéltár

A levéltárban meglelém
Komoly kutatómunkával kezdtem az ügyletet. Egy szép napon elballagtam a Levéltárba, megrendeltem az iratokat és aztán éppen a születésnapomra találták meg őket. Igazán szép ajándék.
Ez az eredeti terv a homlokzatról, Schmahl Henrik építész munkája 1886. július 3-i keltezéssel.

Schmahl Henrik építész
(Hamburg, 1846 – Budapest, 1913) Ipariskolai tanulmányait Hamburgban végezte. Budapesten kezdetben Ybl Miklós mellett dolgozott (az Operaház építésvezetőjeként).

Önálló műveit eleinte reneszánsz formában tervezte (Andrássy út 52., körúti bérházak). A velencei gótika elemeit használta a Rákóczi út 7. és Petőfi Sándor utca 2-4. (Parisi Udvar) házain. Az Uránia mozi épülete a mór építészet elemeit viseli. Különböző stílusokban tervezett épületeivel a pesti eklektika jellegzetes képviselője. A Kossuth Lajos utca 9. (Úttörő Áruház) törzsépületét Schmahl Henrik saját magának építette.
(Magyar Életrajzi Lexikon 1000-1990)

Igazán figyelemreméltó épületek, és a sort még bőven lehetne folytatni.

Külcsin és belbecs

A hintaló egy idős a házzal
A ház különben jövőre ünnepli 125. évét, úgyhogy jelentősen ráfért a lakásra a megújulás.
El sem hiszem

Before

Előtte / utána
Egy kis összeállítás összehasonlításképpen...
Előtte / utána

Klikk a képaláírásokra, hogy láss csodát (ha nem is ezret.)
Előtte / utána

Nemplüss

Bánatos kutyaszemek (Fotó: Grósz V.)
Figyelem, a nyugalom megzavarására alkalmas tartalom és kép. Hiszik, vagy sem, a kisállat igazi. Vendel fotózta Erdélyben jártában.

Azok a fülek! Meg a szempillák! És az az orr... Jajj nekem... (juszt is két jével).

Segédeszköz

Sokszor kérdezik tőlem, mennyi az annyi. Ezt a grafikont a neten leltem, váljék egészségünkre.

Tetszhalott

Homeless page
Ez a honlap is csak olyan, mintha volna, oszt mégse'. Hontalan lap.

(Közlés a komódom fiókjainak felajánlásával. Kicsit kedélygyalázó, ha az ember "nekik" kényszerül dolgozni...)

Majdnem EquiLibro

Art Deco-s paripák
Lóversenytáp (Equilibrum) emblématervek.

Valamint saját Ex Librishez némi szárnypróbálgatás.

2010. november 18., csütörtök

Vonalozó intézet

Singe(r A)dolf könyvkötészet...
...vonalozó intézet (VI. Dessewffy utca 6.)
...éppen a forró csokimért sétáltam, ezt találtam...

"Singe(r A)dolf könyvkötészet, vonalozó intézet, üzleti könyvgyár.”
A háromemeletes szecessziós bérházat 1907-ben építették. Az épület homlokzatán látható két dombormű közül az egyik az ipart, a másik a művészetet jelképezi.

Ragacs

Portálterv
Ugyanaz kicsit átvariálva a valóságban

Kedvencem a homokfútt / savmaratott fólia, s felhasználásával portálüveg dekor.

A környezet (fehér, műanyag nyílászárók utólag "mahagónira" átfestve - óh, jajj) olyan amilyen, de azért jó kis munka volt...

Sűrűn jártam felmérni a terepet, mert
1. mindig kaptam egy csésze forró csokit - mandulás ízűt,
2. hozzánk szerencsésen közel esik.

2010. november 17., szerda

Merengő

Jelet adni köllene, de mit is tehetnék ebbeli tehetetlenségemben, hittem elüször, azonban látám, hogy más lóbúl valósi teremtett lélök is mongyotta már vala az maga farbáit ehelyt. S lám, vagy teszen tanúbizonyságot, mintha mingyár megveszekedne, de asztán alább adván az agarak hadaibúl megbékéle. Bár tsak tehetnék magam is hasonlatost. Vajh, mit teend ilyenkor az árva léleknek gyümöccse, melly fajtából magam es valósi volnék? Serényen emészti maga magát, ahogy az egek ura forgandja az idő kerekit, másik malmokra. Hol vannak immáron azon szép napok, mikoris mindennek felette állottam, kérdeném, de alig akad ollyas, ki hallga, mit beszél ez évekkel terhedett lúvaknak gyöngybül formázott ékessége. 

Csoda, ha bánatom belé fojtandó megent nyomom inkább üstököm früstökömbe?

Mindig csipeget (Fotó: Cseke M.)

2010. november 13., szombat

Sic Transit Gloria Mundi


Éppenséggel ez sem tegnapelőtt történt, hanem a nyolcvanas évek elején, a Budai várban, egy angol film forgatásának alkalmából, amelynek lovas jeleneteihez szerződtünk páran, jó cimborák (lyányok – ennek jelentősége lesz). Kemény tél volt. Nem tudni, mi okból, kissé tavasziasra vettem a figurát – hacuka ügyben -, és ez igen komoly hibának bizonyult. Cudar egy idő volt, mit mondjak. Csak úgy repkedtek a mínuszok egész álló nap. Hajnalban, síri sötétségben érkeztünk a Honvéd Lovardába, ahol mindenki kapott egy-egy lovat (az én paripám Mózes és Alpár volt, álljon itt az ő nevük is emlékül), aztán indulás, végig a Szilágyi Erzsébet fasoron, át a Moszkva téren, fel a Várba. Igazi jó móka volt. Eddig. Ott aztán meg álló nap csak az ácsorgás, de nem ám lovon ülve, hogy legalább egy csepp esélyt adjunk a vászon Tisza cipőbe bújtatott lábaknak. Ebben az időben ennél utálatosabb dolgot el sem lehet képzelni. Tényleg sokszor éreztem úgy, hogy estére garantáltan jó lesz rám akár a két számmal kisebb cipő is, miután lábaimról otthon, egy elegáns mozdulattal az elhalt ujjakat lemorzsolom. Szörnyű volt. Egész nap sűrűn töltöttük magunkba a forró teát, kávét, kakaót. Az rémlik, hogy a megelőző napokban havazott, bonyolítva a dolgot, mivel a felveendő jelenet tavasszal játszódott. Jött is hamar a vízágyú (kéznél volt az, nem kellett sokat keresni), és már csapta is le a fránya havat a tetőkről. Bizonyos lovak persze ezt kevésbé díjazták.

A stáb tagjai egytől-egyig nagyon kedvesek és igen barátságosak voltak velünk, legalább ez szolgált némi vigaszul, ha már a bundabugyi oly szerencsétlen módon otthon maradt. Igazán pompázatosan tartottak bennünket, és spanyol szakácsoknál szerencsére nem is adták alább, így a löncs is több, mint élvezetes volt. Az önkéntes fagyhalált sem bántuk mi, hiszen tudtuk, hogy délután láthatjuk Őt. Az Excalibur, a Lady Chatterlay szeretője és megannyi akkoriban a mozikban játszott film (természetesen férfi) főszereplőjét. Röviden, az ügyeletes szívtiprót, minden tini- és idősebb lány és asszony szívszerelmét. Valahogyan csupa kosztümös filmben láttam, szigorúan lóháton, egy-egy filmje általában azzal kezdődött, hogy miután forró csókban összeforrt a kastélyablakban valamely nagy- avagy kisasszonnyal, három méterről, lezserül ráugrott lova hátára (tudják, azzal a fajta ugrással, ami a ló részére egyenlő lenne a biztos és azonnali gerinctöréssel), és észvesztő tempóban elviharzott. Tiszta angolszász Zorró volt a krapek.

Végre eljött a délután, és még életben talált minket. Ekkor megjelent a színen. Képzeljék, véletlenül éppen nekem jutott osztályrészemül az a végtelen megtiszteltetés, hogy gardírozhattam a pasit. Édes Istenem, köszönöm – rebegtem elhalón és valóban kicsi híja volt, hogy el nem ájultam. Akkor még nem is sejtettem, hogy rövid időn belül erre tényleg sort kerítünk, de menjünk csak szépen sorjában. Lassan odaaraszolt hozzám actor úr, komótosan bemutatkoztunk egymásnak, (tényleg Azt a nevet mondta…) nem is értettem, mi ez a kivárás. Hogy érezzem magam még jobban megtisztelve? Még ennél is jobban? Olyan már nincs is. Ekkor lassan, egészen közel hajolt hozzám, és nagyon bizalmasan a fülembe súgott valamit. Teremtőm, és mit?! Na, ekkor tényleg erősnek kellett lennem. Elárulta, hogy őt biza soha ebben a büdös életben nem érte még az a szégyen, hogy olyan lovon kelljen ülnie, ami akár csak egy fél lépéssel is eltér attól a koordinátájától, ahol ő, merő kényszerűségből, majd fel-, illetve leszáll róla. Nem részletezem, miként próbált a lóra felkecmeregni, majd miután hosszas és kitartó próbálkozását siker nem koronázta, milyen módon igyekeztem a nálam  kétszer nagyobb fazont valami félre nem érthető módon feltuszkolni (a feldobni szót használni ebben az esetben, azt hiszem, enyhe túlzás volna). Azután még valahogyan rávettem, hogy lépésben vezetgetem. Tényleg nagyon szépen kért meg arra, hogy a világ minden kincséért el ne eresszem azt a lovat. Micsoda látványt nyújtott. Olyan bőszen markolta a nyeregkápát, hogy megszántam és megálltunk. Soha nem feledem azokat a szemeket, amelyekkel oly esdeklőn nézett rám. Hiába, az életét tartottam a markomban, ha csak egy kicsi ideig is. A filmipar már akkor csodákra volt képes.

Viva editori et dublőrs. :-)

2010. november 6., szombat

Adósságtörlesztés

Alnyomatrajz / Szent György
Aktuális melódia
Egy az ígéret abból a fajtájából, amellyel már nem tartozom. Végül megcsinálta más. :-(
A nyomtatvány tervezése azonban most is rám várt. Sürgős volt, de: - Elkészült(em). Hurrá!

(A logoterv maradt másra.)

2010. november 5., péntek

A gourmand


A következő eset a nyolcvanas évek második felében történt, de bárki kérdené, itt is hangsúlyozni kell, hogy a valósággal való bármilyen egyezése kizárólag a véletlen műve.

Szóval, azon a bizonyos réges-régi nyáron elszegődik valaki (adott esetben lehetne például egy ifjú, frissen érettségizett leány) mindenesnek egy lovaspanzióba. Egy átlagos napja a következőképpen fest: ébresztő kelő nappal, tucat ló kietetése (az egyik istálló helyben, a bérelt másik a panziótól két utcányira a faluban, nehogy ellustuljon...), vissza a panzióba, ahol sietős terítés nyolc-tíz főre, reggeli kikészítése, azaz a többféle lekvár, méz, kenyér, kalács, zsemle, kávé, tej, tea stb. kiporciózása, felszelése, megmelengetése, majd sietős visszatérés a lovakhoz. Tucat ló megitatása (vederből), lepucolása, felnyergelése, illetve felkantározása. Vendégek lóval el. Trágyázás (fél tucat ló után). Ismét vissza a panzióba. Levezetésképpen: asztalok leszedése, mosogatás. Ebédfőzés. Terítés... Az ifjú hölgy mindezt nagyon szórakoztatónak találja. Cserébe: koszt, kvártély és vendégmentes időben lovacskázás jár neki tucatnyi lovon. Hiába, no. Üzletembernek születni kell.

Fiatalság bohóság. Fejébe veszi, hogy tekintettel a feljebbvalók bevarrt zsebeire, amelyek ilyesfajta felesleges hívságokra nem nyílottak meg egy lyukas garas erejéig sem, maga készít a neki oly kedves lócsapatnak pataápoló kenceficét. Immár a tuti recept birtokában Pesten beszerzi hát a hozzávalókat. Kín-keservvel, autóstoppal mindezeket lecipeli, s megérkezvén, az ebédfőzés leple alatt regvest nekilát a nagy mű megalkotásának.

Íme a (titkos) recept: 2 (i)x bőrős marhafaggyú, 2 x gyári tömb sertészsír, 1/2 x gyógyszertári, nagytisztaságú ricinusolaj és, ízlés szerint, egy-két ampulla, olajban oldott "A" vitamin injekció. (Figyelem! A vitamint csakis azután porciózzuk a fentebbi, rokonszenvesnek egyáltalán nem nevezhető kulimászhoz, miután alaposan kihűlte magát!) Elkészülvén az eleggyel, beleönti az egész - mondjuk ki, borzalmat - egy vadonat új, átlátszó, csinos piros fülekkel ellátott műanyagedénybe és diadalittasan elhelyezi a tanyán fellelhető egyetlen hűtőapparát ajtajának középső polcán, a konyhában, hogy elnyerje immár végső állagát, vagyis megdermedjék.

Eljöve a másnap reggel. Mit lát? Illetve, mit nem? Meglovasították a bödönkéjét! A guta készült agyonütni épp, amikor azonban szerencsésen meglelé. Persze, hogy híjja volt! Azonban nem ám a néki oly kedves lovak lábvégeit látta el a tolvaj a hiányzó gyógyírral! Nem. Szabályos késnyomok árulkodtak arról, hogy bizony valaki jóízűt lakmározott a drága kenőcsből. Megtalálván a tettest, felhívta szíves figyelmét arra, hogy amennyiben nem akarja vele még egyszer összeakasztani a bajuszát, szíveskedjék a marmeládot és a mézet előnyben részesíteni a kora reggeli órákban, vagy ha netán mégsem bírna ellenállani a csábításnak, legalább kéretik vékonyabban megkenni belőle a zsírosdeszkákat. Micsoda pazarlás! Az összes ló mind a 48 patáját többször átkenhette vón könyékig azzal a csöpp mennyiséggel, amellyel éhét ütötte el a gaz! A hamarost kezdődő, és a "tolvaj" által vezetett túralovagláshoz viszont tripla adag toalett-papírral való felszerelését ajánlotta, valamint, hogy terep gyanánt, jó előre, fákkal és bokrokkal sűrűn benőtt területekben gondolkodjék - a további gyalázat elkerülése végett.

2003. február