2013. december 25., szerda

Bejgli, újratöltve

Ha valamire legalább ráillik ez az unalomig nyüstölt, anglo-magyar "kifejezés", hogy újratöltve, akkor az bizony a bejgli.

Idén is csak mákkal és dióval. (Ezt nem lehet megunni.)

Mindenkinek nagyon boldog Karácsonyt kívánok a Blogoldából is.

2013. november 10., vasárnap

Emlékek

Tatárkán xx (Vácrátót, 1999. március 30.)
Furcsa dolog a nosztalgia. Első ránézésre pozitív jelentéssel bír, de ha kicsit megpiszkáljuk, azért inkább keserédes, mint csupa dal-móka-kacagás.

Kundera is fejtegeti a mibenlétét a Nemtudás című könyvében. Szerinte a szó a görög nostos (visszatérés) és algos (szenvedés) szavakból tevődik össze. A nosztalgia szerinte szenvedést jelent: hogy hiába vágyunk visszatérni.

Mégis milyen jól esik olykor-olykor elmélázni becses emlékeink felett. Érdemes hozzászokni ehhez a szép-szomorú érzéshez, mert az évek múlásával egyre többször kerítünk rá alkalmat, hogy felidézhessük az elmúltat.

De ne hanyagoljuk el a jelent sem. Érdemes sorra venni, mi az, amit régóta halogatunk, tán már rég le is mondtunk róla. Hátha még nem késő megcselekedni, mert igaza van Mark Twain-nek: "Húsz év múlva sokkal jobban fogod bánni azokat a dolgokat, amelyeket kihagytál, mint amelyeket megtettél."

Szerinte sosem késő, hogy csökkentsük a kihagyott lehetőségek kései halmazát. Hallgatni kéne rá.

2013. október 9., szerda

Két hónap

Éppen ennyi ideje nem jártam érdemben erre. Csak annyit ígérhetek, hogy nemsokára hozok ide nézni-olvasnivalót. Most gyűjtöm őket. Viszlát, ha megérkeztem.

2013. augusztus 9., péntek

Esélyek

Szó esett itt nem rég a szűz kézről, mármint annak tulajdonosáról a régi lóverseny-mondás szerint. Aki nyer. Tényleg emlékezetes volt, amikor 1993-ban megpróbálkoztam egy hármas befutó eltalálásával. Ez az egyik legnehezebben megsaccolható fogadási forma, hiszen itt pontosan meg kell adni, mely lovak fognak végezni az I., a II., illetve a III. helyen. Igaz, hogy cserébe a legnagyobb pénzt is erre fizetik a szerencsésnek... Szóval az esélytelenek nyugalmával tettem meg tétjeimet egy őszi Nyeretlen kétéves futamban. Sorolom a megdönthetetlen észérveimet:

I. Teszt (Tatárkán nevű lovam 1991. évi sötétpej öccse, tartsunk össze alapon)
II. egy nagyon szép fejű, hókás pej ló (mindig cikiztek, hogy nekem a szép fejű ló jelenti a jó lovat...)
III. (tanácstalan voltam és már nem emlékszem, volt-e kék sapkás zsoké), így hát erre a helyre megtettem a Turf szerinti abszolút favoritot, hátán a sampion zsoké Kállai Pállal, hátha kisegítenek alapon. (Kállai 1991-ben kétszer is nyert az akkor kétéves Tatárkán lovammal.) 

És a végeredmény:
I. Teszt (Tatárkán nevű lovam öccse)
II. az a bizonyos nagyon szép fejű hókaló
III. no, ide bizony célfotóra kellett várni, de az egyik a Kállai lovagolta ló volt, aki...

végül célfotóval és orrhosszal IV. lett... (Át)érzik, ugye ezt a placcról való lecsúszásnak az elképzelhető legkisebb mértékegységét – célfotós orrhossz... Erre mondják, hogy mi lett volna, ha... Sebaj, legalább a kisöccs elvesztette nyeretlen kétéves titulusát. Ez is valami, ha azt vesszük, kicsit később kialakult súlyos kehessége miatt mindössze négyéves koráig élt szegény.

A Pityókás

"Seilagh elvitt bennünket a newmarketi lóversenyekre. Nővérem arra ösztökélt, fogadjak én is. Fogalmunk sem volt az esélyekről, így javasoltam Myrónak, fogadjunk a kék sapkás zsokéra. Ő butaságnak tartotta ezt, és nem engedett fogadni. De a kék sapkás zsoké ért be a célba elsőnek! Myró elképedt, és most már elfogadta a tanácsaimat. A programon szereplő egyik lovat Tipsy Puddingnak (Pityókás Pudingnak) hívták. Elhatároztam, hogy összes pénzemet (nem volt valami sok) ráteszem. Hihetetlen, de Tipsy Pudding lett az első. Sajnos nem sokat nyertünk rajta, mert kiderült, hogy favorit volt." – botlok bele a tipikus "szűz kéz nyer" típusú történetbe Gróf Edelsheim-Gyulai Ilona Becsület és kötelesség című visszaemlékezésének legelején.

...és felnyihogok. Na, már most, egy ilyen különleges lónevet (Tipsy Pudding) az ember tényleg megjegyez, főképpen, ha a saját lovával nagyon is összefüggésbe hozható. Annak idején, amikor Tatárkán (alias Törpe) 1993 áprilisában hozzám került, azonnal és lelkesen utána kerestem a pedigréjének. Persze akkor még az internet nem állt rendelkezésemre, de Pudingné őnagyságáig, mint a "T" kezdőbetűt és eszerint a menőkedvét pompásan továbbörökítő angol ősanyáig analóg módszerekkel és a könyvespolcaimon fellelhető, korabeli angol Turflapok és Méneskönyvek (General Studbook) birtokában is simán eljutottam. Lássuk csak:

Tatárkán (1989. évi sötétpej mén) – anyja: Tetra, anyja: Tetszetős, anyja: Tekla, anyja: Tubica, anyja: Tipsy Pudding (GB) (pej kanca, ell. 1935). A teljesség igényével folytatva: Pudingné anyja: Tarte Maison (FR) (pej, 1929), anyja: Blanc Mange (GB) (sötétpej, 1922), anyja: Blanche (GB) (pej, 1912), akinek anyai üknagyanyja: Lady Lurewell (GB) (sárga, 1877), akinek anyai üknagyanyja: Woodpecker Mare (GB) (pej, 1785), akinek pedig anyai üknagyanyja: Sister One to True Blue (GB) (szürke, cca. 1715), akinek az anyai nagyapja: Byerley Turk (fekete/sötétpej török mén, cca. 1679),  aki – minő véletlen – Buda ostromakor bukkan fel, hogy a továbbiakban az angol telivér fajtát megalapító három keleti vérvonalú mén egyike legyen... S mint látható, ő is sötétpej és jegytelen volt, akárcsak az én Törpém... ("As his portrait by Wootton shows, the Byerley Turk was an unmarked, dark brown horse with a decidedly Arabian appearance, despite his title as a "Turk". He was very prepotent, and many of his offspring are noted to have been brown or black like himself.") ...és tényleg. Egyszer egy versenyen még kaptunk egy üveg házipálinkát is, mert a társaságnak nagyon megtetszett a szép, fekete arab ménem. Ő a legszebb – mondták, és a kezembe nyomták a palackot. Nem óvtam meg a döntést.

A derék exversenylovam felmenői tehát mind egy szálig és 1679-ig pontosan visszakereshetőek. Szép. Még mondja valaki, hogy az angolok nem találták fel a tökéletes regisztrációt. Hiszen az angol telivér éppen attól az, hogy minden ősét vissza lehet vezetni a General Studbookok bármelyikében szereplő valamely egyedre.
...

Szóval, ha Ily néni sejtette volna, hogy ez az ő nyerő lova aztán később Magyarországra került – gondolom magamban, de amint tovább olvasom a könyvet, kiderül, nem hogy sejtette, tudta is:

"Ennek a folytatása is érdekes. Sok évvel később, házasságom után férjem nagybátyja, Horthy Jenő istállóit látogattuk meg, és szemem megakadt egy kanca nevén: "Tipsy Pudding". Odafutottam a nagybácsihoz, és megkérdeztem, honnan ez a név. Azt felelte: a kancát Newmarketben vette! Ez valóban Tipsy Pudding volt – a ló, amelyik nekem nyert."

Most viszont rajtam a sor, hogy elképedjek, mert mindebből kiderül, hogy ez a kis Puding még a háború előtt került Magyarországra, (korábban úgy hittem, 1945 után importálták), tehát a II. világháború borzalmait át- és túlélte, hogy azután 20 évesen, 1955-ben életet adjon Tubicának. Akinek apja meg a legendás Bombardon (p. m., ell. 1944. III. 2., nev. Kisbéri állami ménes). A Blandford unokát éves korában evakuálták Bergstettenbe. Ezen a néven Münchenben futtatták, hároméves korában 2 sík és 1 gát győzelmet aratott. Hazahozták, ahol Bombardon néven folytatta. Kilencéves koráig 91 startjából 15 győzelmet és 37 helyezést ért el. 1953-ban vitték ménesbe (méretei: 158/169-180-20), ahol elfogadható sikerrel fedezett: 42 telivér és 30 félvér ivadéka 219 versenyt nyert. Jobb ivadékai: Ambo (Alkotmány díj), Balmoral (Munka Ünnepe díja, Szabadság díj, Budapesti díj 2x, Ménesek Nagydíja), Bartolo (Kétévesek Nagydíja, Munka Ünnepe díja).

Balmoral pedig az én drága Tatárkámnak volt az apja. Így (is) futnak össze a szálak...

2013. július 19., péntek

Gnossienne No. 1

Megfogadtam, ha még egy mozifilmet látok, amelyben Erik Satie ezen opusa hallható, mindenképpen megemlékezem itten róla. Ma megtörtént, hát ide vele. Nekem is nagyon tetszik, úgyhogy abszolút megértem azt a temérdek rendezőt, aki nem tudott lemondani róla.

2013. június 14., péntek

Kigömböltem

1. Ejtőzés az árnyékban – Babszi, 2013. június 9. (Fotó: Korda Á.)
Kedves Naplóm!

Ne haragudj, hogy ennyire elhanyagollak, remélem elnézed nekem.
2. Gömbló – széle-hossza egy (Fotó: M. Miklós–Andi)
3. Csörög a zsebben a bunkofon (Fotó: Korda Á.)

Sok víz lefolyt azóta a Dunán – minden értelemben –, hogy elszántam magamat Babylon egyre csak terebélyesedő kontúrjának megregulázására. Az ügymenet útjára indítására tavaly november elején került sor, és több mint hat hónap alatt érte el az egykori sziluettjét.

Gömbló (2. kép) tehát immár visszatért a hétköznapjainkba és az eredeti koordinátái közé, május második fele óta már hetente háromszor tiszteletünket tesszük nála, hogy kölcsönösen vigyázzuk egymás lesből támadó plusz kilóit.

4. Idővonal – elöl üget, hátul vágtázik (Fotó: Korda Á.)
Így aztán mindenki jobban érzi magát, ki-ki a saját bőrében.
5. A füle már nem fért a képre (Fotó: Korda Á.)

2013. május 11., szombat

Itt vagyunk, ragyogunk

Babylon (2013. május 11.)
Tyű, de régen ültem szőrén! Jóval régebben, mint ahogy itt jártam.

Szép időnk volt. Köszönjük a szép délutánt, kicsi Babszem.
Ügetésben...
...vágtában

Hálarebegés a Babszem fülecskéibe


Lépésben

2013. március 30., szombat

Hó vége

Régen jártam erre. Azt a múltkori bejegyzést, miszerint a január hó kissé hosszúra nyúlt tovább kell fűznöm. A március hóval hasonló a helyzet. Jól mutatja, hogy hiába nem tettem be ide több mint egy hónapja a lábam, majdnem két nap még mindig hátramaradt belőle.

...itt a hóvége. De mit is jelent ez? Elsősorban üres zsebet, aztán meg a tények közül egy örvendetesebbet: talán végre tényleg vége a hónak, mármint a márciusinak, a boka fölé érőnek.

Ugyanakkor nem tudom, minek siettetem azt az időt, ami az utóbbi években úgy is roppantul igyekszik. Viszlát Martius, jövőre, ugyanitt.

2013. február 10., vasárnap

Hermelin

Leonardo da Vinci: Hölgy hermelinnel
E kép vitán felül nagy-nagy kedvenc, de én most nem erre gondolok (miközben persze kicsit mégis), hanem erre a másikra.

Jó étvágyat és persze szomjoltást, mert az egyenes következménye leszen.

Utóirat: Most jövünk a Városligetből, az egészet összefüggő hermelinpalást borítja. Gyönyörűűű!

2013. január 31., csütörtök

A leghosszabb (hó)nap

Brrrrrr... Egyelőre semmi késztetésem bármi képfüzért, történést idetalicskázni, kéretik elnézni ezt nekem. Ígérem, ha a Nap tartósabban előbújik végre a nyakába húzott ködmönéből, aktívabb leszek errefelé. Addig is érjék be ezzel a bejegyzéssel (leginkább beszólással), mellyel a végeérhetetlenül hosszúra sikeredett január hónapunk sarkára próbálok most rituálisan és virtuálisan lépni. Viszlát Januarius, jövőre, ugyanitt.

2013. január 18., péntek

Cream Dream


Kérem, ez itten egy Cream Long-Haired Dachshund, azaz egy krémszínű, hosszúszőrű dakszli, avagy tacskó, aki nagyon nem érti, miért nem fogócskázik már vele ez a fura tekergő-brekegő izé (mármint a plüsspingvin). Huncutkánkat pedig ezennel besoroltuk ebbe a bizonyos Cream Long-Haired Dachshund fajtába, azon belül is a kifejezetten számára kialakított Long-Legged alcsoportba. Örömmel olvastuk, hogy a fajtaleírás – cream ide, cream oda – kifejezetten megengedő a hetykén fityegő hallószerveken jócskán túlnőtt fekete fülszőrökkel és egyéb testtájakon (úgymint hát és farkinca) fellelhető fekete szőrvégekkel kapcsolatban. Hogyaszongya ekkor Shaded Cream kutyaképűvel van dolgunk.
Külön felhívnánk a figyelmet a filmben szereplő kisállat gravitációt próbára tevő, utánlobogó füleire. Ilyet mi is gyakran megfigyelhetünk a felénk igyekvő kiskutyánk és annak fülecskéi segítségével, erős szembeszél esetén pedig még nagyobb mosolyt csalhatunk orcánkra.

2013. január 1., kedd

Boldog új évet!

2013.01.01. Kicsit hanyagoltam e felületet, hát gondoltam, hamar megjelölöm, mint kutya a fa tövét, hogy ez a január elseje is megérkezett. Isten hozta. És a csodálatos kiskutyánkat is, akit meg éppen két éve, hogy megismerhettem, miután a IX. kerületben ismeretlen előélettel lesittelte az Ebrendészet. S a kötelező kéthetes magánzárkás ottléte után végre hazahozhattam.