Alig tíz éve jó szerencsém fél évre Szicília szigetére vetett szép lovak és kedves emberek társaságába. Mivel a lovarda egy hegy tetején állt, húsz perc séta árán, kövek és kaktuszok szegélyezte vadnyugati meredélyen leereszkedve juthattunk le a tengerpartra. Minden képzeletet felülmúlt, ahogy a ködpárán át felsejlettek az itáliai partok, az olasz csizma orra, és jól látszott a Messinai-szorosnál találkozó két tenger fenyegetően örvénylő sodrása. A közelben magányosan szunnyadó vulkánsziget (Stromboli), valamint arrébb, a tengerből kiálló sziklaszirtek, az Odüsszeusz hat tengerésztársát felfaló mitológiai nimfaszörnyről elnevezett Scyllák.
Ezen a varázslatos helyen aznap kettesben mentünk ki lovagolni. Társam egy fiatal szürke színű magyar félvér kancával, én pedig a helyi erők sokat megélt idősb sötétpej heréltjével. Leérkezvén a partra, egyenesen a tengernek vettük az irányt. A derék herélttel hamar begázoltam a vízbe könyékig, a kancát azonban más fából faragták. Riadtan vetette meg mindkét elülső lábát a fenyegetően felé csapódó, majd visszahúzódó, tajtékzó habok ellenében, amelyek révedett vizslatása minket is szabályos, igaz szerencsésen enyhe tengeribetegségbe ejtett. Úgy tűnt, hogy Delfin - merthogy ez volt az istenadta kancalány neve -, egyelőre nem kíván osztozni velünk a fürdőzés örömében. Így álldigáltunk jót magunkért a tengerben az öreg lóval, mintegy húsz percig. Ekkor Delfin végre elszántan belevetette magát a habokba, így elindulhattunk végre. Azaz, elindulhattunk volna. Finoman összezártam a csizmáimat, de biza az én lovam meg sem moccant. Még egyszer, immár kissé határozottabban. Az eredmény ugyanaz. Vagyis semmi. Közben Delfin észbevéve a felkínálkozó lehetőségeket kifelé vette a vízből az irányt, vezetőlovas lévén sürgősen tenni kellett hát valamit. Egyéb noszogatási lehetőség nem kínálkozván, lábaimat kivéve a kengyelből, erélyesen oldalba taszajtottam velük a rezignált heréltet.
S ekkor az alábbi események zajlottak le gyors egymásutánban. A ló határozott mozdulattal megindult alattam, igen ám, de csak a feje, majd a nyaka és végül a teste. És slussz! A lábai változatlanul mozdulatlanok maradtak. E mozdulatsor végén álltó helyből olyat rántott rajtam, hogy azonnal egy tíz pontos félfordulattal, fejjel előre a vízben landoltam. Szegény hatmázsás pára lábai szó szerint gyökeret eresztettek az iszapba az ácsorgás ideje alatt. Kikászálódván láttam, amint társam a könnyeivel küszködik. Ne higgyék, hogy ennyire sajnált... Mikor berzenkedni próbáltam, hogy kis híján odavesztem, jó kedve nem lankadt. Hazafelé megállapítottuk, hogy a lovaglás tényleg veszélyes sport. Pláne azokra nézve, akik nem tanultak meg előtte elég jól úszni.
2003. január
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése